Varázslatos szerelem

Tartalom: Dorothy Smith 17 éves lány, aki úgy döntött, hogy Mystic Fallsba költözik. Megjelenésével egyre nagyobb zűrt kavar a vámpírok körében. Különös képessége segítséget nyújt majd a Salvatore testvéreknek, hogy legyőzhessék a nemrég felbukkant vámpírokat. Közben egy kibontakozó szerelem is bekapcsolódik a történetbe. A kérdés az, hogy kit választ: Stefant, vagy Damont? És mit fog mindehhez szólni Elena?

---

1. fejezet

I. fejezet: Isten hozott Mystic Fallsban!

Sosem gondoltam volna, hogy pont én, Dorothy Smith egyszer majd Mystic Falls utcáin fogok sétálgatni. Szerettem a nagyvárosi életet, így álmomban sem fordult meg a fejemben az, hogy egy csendes helyre költözzek. És hogy mégis miért vagyok itt? Mert elegem volt a szüleimből. Utáltam hallgatni az örökös prédikációjukat arról, hogy miért nem lehetnék végre egyszer egy rendes tinédzser lány. A válasz egyszerű: mert nem vagyok az. Sosem találtam meg a megfelelő társaságot számomra, és mindig is kívülállónak éreztem magamat. Persze állandóan voltak körülöttem emberek, de egyik sem vonzotta túlságosan a figyelmemet. Míg régen más kislányok Barbie babákkal játszadoztak, addig én az ablakból figyeltem a titokzatos szomszédot, aki mindig is gyanús alakként könyvelődött el a fejemben. Máig is abban a hitben élek, hogy én más vagyok. És ha egy napon rájövök, hogy mi az, ami különbözik bennem a többiektől, büszkén fogom felvállalni. Na, de ennyit erről.
 
A nagybátyám, Josh fogadott be maga mellé. Harmincas, a korához képest jóképű fickó. Talán egyedül őt szeretem a családban. Gondolkodásomat a hideg szél szakította félbe. Hosszú, enyhén hullámos barna hajamat kezdte egyre jobban kócossá tenni. Már vagy fél órája sétálgatok a kihalt utcán. Az úton a falevelek zörgése törte meg a csendet. Miután az egyik sarkon befordultam, megpillantottam egy aranyos kis bárt. Megcéloztam az épületet. Kívülről eléggé unalmasnak tűnt, de éppen ez volt benne a különlegesség. Az ajtó felett közepes méretű betűkkel volt feltűntetve a neve: Mystic Grill. Micsoda találó név. Az ajtóhoz érve vettem egy nagy levegőt, és benyitottam. Nem voltak túlzottan sokan, éppen csak annyian, hogy ne legyen síri csend az épületben. A pulthoz léptem, és kértem egy pohár üdítőt. Az italra várva megcsapott a cigi bódító illata. Csak most jöttem rá, hogy már egy hónapja nem szívtam el egyetlen egy szálat sem. Ránéztem a pult mögött álló fiúra. Egy korosztály lehetünk, biztos rá tudom venni, hogy adjon nekem egy dobozzal.
 - Figyelj, ha szépen megkérlek, adsz nekem egy doboz cigit? – néztem rá kérlelő pillantásokkal.
 - Hát, az attól függ. Hány éves vagy? – kérdezte némi gúnnyal a hangjában.
 - Tizenhét – húztam ki magamat.
 - Akkor sajnálom, de nem adhatok – nézett rám, majd elkezdte törölgetni a pultot. Ha ismerne, akkor tudná, hogy nem adom fel ilyen könnyen.
 - Hé, pár hónap és tizennyolc leszek, ne csináld már.
 - Bocs, de a szabály az szabály – mondta könyörtelenül, majd a következő vendéghez fordult. Sértődötten kezdtem kortyolgatni az italomat, próbáltam kizárni magam körül a külvilágot. Reméltem, hogy távozásom után soha többet nem fogom látni ezt a fiút, mert csak felbosszantana. Kinyilvánítottam magamban, hogy minden egyes cseppet megittam az üdítőmből, így kifizettem. Elhatároztam, hogy többet nem teszem be a lábamat ebbe a helységbe. A kijárat felé nekimentem egy fiúnak. Vagy inkább férfinak nevezzem? Nem is tudom… nálam biztos idősebb. Megvizsgáltam részletesebben az arcát. Hihetetlenül jól nézett ki. Fekete haja rendezetlenül pihent a fején, varázslatosan szép kék szeme titokzatosságot sugallt, az arcán pedig pimasz mosoly terült el.
 - Ezt elfelejtetted – mondta halkan, majd a kezembe nyomott egy doboz cigarettát. Fogalmam nem volt arról, hogy honnan tudhatta, hogy pont erre vágyom.
 - Köszönöm – néztem rá hálás szemekkel, majd nem törődve a pasassal, kikerültem, és elindultam haza. Tudtam, hogy követni fog, de nem vettem róla tudomást. Helyette inkább megkerestem a táskámban lévő öngyújtót, és elkezdtem szívni a megnyugtató cigarettámat.
 - Ilyen fiatalon nem kéne cigizned, ugye jól tudod? – állt mellém, így egymás mellett sétálgattunk a járdán.
 - Még mielőtt folytatnád, nem kell a kiselőadás – néztem rá, majd a csikket a földre dobva eltapostam. – Egyébként Dorothy vagyok – nyújtottam a kezemet neki.
 - Nagyon örvendek Dorothy. Én Damon vagyok – mondta, majd ajkait a kezemre nyomva gyengéd puszit adott rá. Komolyan, mint a régi úriemberek. Valószínű, hogy minden fruskát ezzel akar levenni a lábáról. Igaz én csak kezet akartam fogni vele, mivel ilyen udvarias vagyok, de úgy látszik ő félreértelmezte. Elhúztam a kezemet, nem akartam, hogy azt gondolja rólam, rögtön becsalhat az ágyába, csak azért, mert engedem neki, hogy itt flörtölgessen velem. Meglepetten nézett rám, majd miután megemésztette az előbbi szituációt újra megjelent az a bizonyos mosoly az arcán. Alig tettünk meg pár lépést, szemben velünk egy fiatal srác jelent meg.
 - Damon, mi a fenét csinálsz itt?

---

2. fejezet

Sejtettem, hogy mire céloz Stefan. Valószínűleg arra gondolt, hogy újabb trófea leszek Damon gyűjteményében. Sajnos el kell, hogy szomorítsam mindkettőjüket. Nem arról vagyok híres, hogy gyorsan beadom a derekam, és erre ők is szép lassan rá fognak jönni. Még mindig ugyanott álltunk, ahol az előbb. Damon kíváncsian fürkészte az arcomat, szemei próbáltak belátni a fejembe, de sikertelen próbálkozásán csak nevetni tudtam.

- Mi olyan vicces? – kérdezte, miközben még mindig az arcomat vizsgálgatta.
- Semmi. Viszont nekem mennem kell, holnap iskola – mondtam lehangoltan. Egyáltalán nem volt kedvem az új iskolához, persze a réginél sokkal jobb lehet. Legalábbis remélem. A tanulás nem az erősségem, bár sokan mondogatták, hogy nem vagyok hülye, csak lusta. De könyörgöm, mi hasznom lesz nekem abból, ha megtanulom, hogy hogyan reagál a cink a sósavval? Épp ez az, hogy semmi.
- Rendben, akkor menjünk! – mondta Damon, majd magabiztos léptekkel elindult.
- Nem-nem, egyedül megyek – jelentettem ki, majd a kezébe nyomtam a cigaretta árát, és elkezdtem lassan ballagni.
- Még találkozunk! – kiáltott utánam, de nem törődve vele folytattam utamat.

Josh házához közelítve megpillantottam Stefant. Karját a mellkasa előtt összefonva beszélgetett egy nála alacsonyabb lánnyal. Hosszú, egyenes, barna haja a derekáig ért, eléggé törékeny kis leányzó, de ettől függetlenül gyönyörűen nézett ki. Stefan először nem vett észre, majd miután megpillantott, összeszűkült szemekkel figyelte, ahogy belépek Josh házába. Az előtte álló lány is követett a szemével, de utána visszafordult Stefanhoz, és folytatta a fecsegést.

A nappali felől női hangot hallottam. Nem volt ismerős, így miután halkan levetettem a cipőmet, rögtön a nappali felé lépdeltem. A tágas helyiségben egy hatalmas fehér kanapé terült el, amin az ismeretlen nő foglalt helyet, a szemben lévő fotelban pedig Josh ült. Jókat nevetgéltek, szóval úgy gondoltam, hogy nem zavarom meg a beszélgetésüket, így szép halkan léptem a lépcsőfokokra. Már majdnem felértem az emeletre, amikor valaki csengetett. Mivel ezzel megzavarták őket, úgy gondoltam, hogy akkor legalább kinyitom az ajtót.
- Majd én nyitom – kiabáltam a nappaliba, hogy Josh meghallja, de alig fél perc alatt ő is ott termett mellettem.
- Nem is tudtam, hogy hazajöttél – mondta, miközben kinyitottam az ajtót, ami mögött a barna hajú lány állt. Szende mosoly villant meg az arcán.
- Jó estét, Elena vagyok, és Jennát keresem, ha jól tudom, akkor nemrég jött át. – Végig Josh-ra nézett, az én tekintetemet kerülte. Közben az állítólagos Jenna is megjelent. Hullámos haja szépen keretezte az arcát.
- Jó, hogy jöttél Elena, már így is több mint egy órája vagyok itt. Biztos te vagy Dorothy, Josh már sokat mesélt rólad – mondta, miután rám nézett, majd mosoly jelent meg az arcán, ami arra késztetett, hogy én is eleresszek egyet, így viszonozva a kedvességét. – Akkor mi megyünk is, majd még találkozunk – elköszöntek, majd hazasétáltak. Becsuktam az ajtót, majd gyanúsan rámosolyogtam Josh-ra.
- Mi az? – kérdezte, de pontosan tudta, hogy mire gondolok.
- Úgy látom, hogy neked bejön Jenna. Már kezdtem azt hinni, hogy Amy után nem fogsz mást találni – mondtam, miközben a konyha felé mentem, mert az éhség egyre jobban úrrá lett rajtam. Josh jött utánam, és a pultnak nekitámaszkodva figyelt. Egyébként Amy Josh volt barátnője. Tavaly szakítottak, mivel Amy mással is kavart. Ami engem illet, annyira nem is bánom, egyáltalán nem volt szimpatikus a nő.
- Nem is jön be. Mármint jól néz ki, de Jenna csak egy kedves ismerős, aki a közelben lakik. – Josh kereste a kifogásokat, de nekem nem tud hazudni.
- Ugyan, elég kedvesnek tűnik, miért ne ismerkedhetnétek? Azért remélem, hogy nincs férje, vagy ilyesmi. – Közben a beraktam a mikróba a hűtőből kivett spagettit, és vártam, amíg megmelegedik.
- Nem, nincs senkije, de inkább beszéljünk rólad. Eltalálsz majd az iskolába, vagy elvigyelek kocsival? – mondta, így elterelte a témát.
- Odatalálok, de azért köszi – kivettem a spagettit, majd az asztalhoz ülve elkezdtem enni. Imádom Josh főztjét.
- Ha gondolod, beszélhetek Elenával, biztos szívesen elkísérne.
- Persze, már csak azt kéne – morgolódtam magamban, de Josh meghallotta.
- Nem kéne előítéleteket gyártanod, még nem is ismered, kedves lány, biztos összebarátkoztok.
- Aha. – Nem akartam többet Elenáról beszélni, úgyhogy inkább ennyiben hagytam a dolgot.
- Különben sem szeretném, hogy egyedül mászkálj. Az elmúlt pár hónapban eléggé zűrzavarossá váltak az események.
- Tudom, hallottam róluk. Viszont ha jobban belegondolsz, halálesetek mindenhol vannak. Mystic Falls egy kicsi város, szóval jobban felkapják a dolgokat, mint kéne.
- Lehet, hogy igazad van, de azért nem árt, ha óvatos leszel. Elég sok sötét fickó kószál az utcákon, mint például a Salvatore testvérek – mondta Josh, majd elindult a nappali felé.
- Salvatore testvérek? – kérdeztem értetlenül, majd miután az üres tányéromat a mosogatóba raktam, én is a nappaliba mentem.
- Stefan és Damon. Nem ismerem annyira őket, de biztos, hogy valamit rejtegetnek.
- Stefan és Damon testvérek? – kérdeztem ledöbbenten. Leültem a kanapéra, és vártam Josh válaszát.
- Igen. Ismered őket? – Ha bevallanám neki, hogy pont az egyik Salvatore testvérrel sétálgattam, valószínű, hogy nem örülne neki, így muszáj letagadnom.
- Nem, csak hallottam róluk a Mystic Grillben. Ha nem baj, akkor én most felmegyek.
- Persze, menj csak – mondta Josh, így felmentem az emeletre. Meg kell tudnom mindent Damonról és Stefanról. Nem csak Josh véli úgy, hogy fura ez a testvérpár, hanem én is. Főleg azok után, amilyen hangnemben beszélt Stefan. Most már több, mint biztos, hogy nem kedvelik egymást.

Úgy döntöttem, hogy elmegyek zuhanyozni, utána pedig gyorsan ágyba bújok, hogy holnap újult erővel vághassak neki a mystic fallsi életnek. Minél több kérdés merül fel bennem, annál izgalmasabbnak tűnik ez a kisváros. A fürdőbe érve belenéztem a tükörbe, de a látvány egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Hajam úgy állt, mint valami szénakazal, szemem alatt karikák éktelenkedtek. Úgy látszik, hogy a kevés alvás megtette hatását. Levetettem a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá, és átadtam magamat a víz nyugtató erejének. Az alapos hajmosás után megtörölköztem, majd felvettem a pizsamának szánt körülbelül kétszer nagyobb pólómat. Visszamentem a szobámba, majd befeküdtem a puha ágyba. Szerettem a szobámat, mert úgy lett berendezve, ahogy én akartam. Nem lett túl giccses, mindössze egy ágy, egy íróasztal, két éjjeliszekrény és egy aranyos szekrénysor található benne. A falak bézs színűre lettek festve, így az egész szoba harmóniát sugall. Az ablakból még mindig szűrődött be némi fény a lemenő nap sugarai által. Nem igazán voltam még álmos, így elkezdtem gondolkodni a tervemen, miszerint minél több információt kell gyűjtenem a Salvatore testvérekről, és már azt is tudom, hogyan fog ez sikerülni. A célpontom Elena. Majd szépen eljátszom a szerény új lány szerepét, a bizalmába férkőzöm, és minden egyes információt kiszedek belőle. Aljas terv, de nagy valószínűséggel be fog válni.
Többet nem is gondolkoztam ezen a témán, inkább lehunytam a szemeimet, és pár perc múlva mély álomba zuhantam.

Másnap reggel kipihenten ébredtem. A madarak csicsergése behallatszott a szobába. Kinyitottam az ablakot, hogy friss levegő jöjjön be. Elindultam a fürdőbe, hogy elvégezzem a reggeli teendőimet, de még mielőtt nekiláttam volna, szokásomhoz híven, legelső dolgom az volt, hogy a tükörbe nézzek. Sokkal jobb volt a kinézetem, mint tegnap, igaz a hajam most is összegubancolódott, de legalább a szemem alatti karikák eltűntek, a hajammal pedig később kezdek valamit. Miután végeztem, felvettem egy kényelmes, ám mégis divatos farmert, egy lila felsőt, majd becsuktam az ablakokat. Néhány rakoncátlan hajfürtön végigszaladtam a hajvasalóval, majd miután felkaptam a táskámat, lementem a konyhába. Josh már nem volt itthon, biztos a munkahelyén volt. A konyhapulton hagyott egy kis pénzt, azt zsebre vágtam, majd bezártam a bejárati ajtót.

A járdán megpillantottam Elenát. Itt a tökéletes alkalom az ismerkedésre. Számat gonosz mosolyra húztam, majd angyali arcot felvéve Elena után siettem.
- Szia! – köszöntem neki, mire ő ijedten összerezzent. Valószínű nem számított társaságra, rám meg főleg nem.
- Szia! – köszönt ő is illedelmesen. – Mi újság? – kérdezte kedvesen. Talán igaza volt Joshnak, és Elena tényleg egy aranyos lány, vagy csak egyszerűen jól játssza a jól nevelt kislány szerepet.
- Arra gondoltam, hogy ha már egy suliba fogunk járni, akkor elkísérhetnél, úgysem ismerem még annyira a környéket.
- Ez jó ötlet, egyébként szerintem nem csak egy iskolába járunk, hanem osztálytársak is leszünk, úgyhogy majd segítek egy-két dologban, ha szükséged lesz rá.
- Azt megköszönném – mosolyogtam rá. Az út további részén tudnivalókat mesélt a tanárokról, amire igazából nem is figyeltem, inkább csak némán sétáltam mellette. Az iskola nem volt nagy szám, csak egy átlagos gimnázium. Néhány iratomat le kell majd adnom a portán, természetesen Elena megígérte, hogy elkísér. Az órarendemet már a beiratkozásomkor megkaptam. Az első órám matematika lesz. A diákok csak úgy hemzsegtek a folyosón, boldogan beszélgettek, vagy inkább görcsösen szorongatták a tankönyveiket, miközben próbálták az adott anyagot memorizálni. A porta felé találkoztunk néhány lánnyal, akiknek Elena odaköszönt, majd még azt hozzátette, hogy nemsokára találkoznak. Elena népszerű lány lehetett, a folyosón sokan köszöntek neki, mire ő kedvesen viszonozta a gesztusokat. A portán egy negyven év körüli nő ült, unott fejjel beszélt a telefonba, majd miután meglátott minket, letette a telefont és erőltetett mosollyal megkérdezte miben segíthet. Miután sikeresen leadtam a papírokat, Elena közölte, hogy bemutat néhány osztálytársunknak. Furcsa volt ezt hallani, miszerint Elenának és nekem közös ismeretségünk lesz. Tegnap még valószínű a pokolba kívántam őt, de ma már kezdem egyre jobban megkedvelni. Természetesen a feladatom még mindig ott lobogott a szemem előtt, és erről nem is feledkeztem meg. Visszasétáltunk az előbbi lányokhoz, majd egymás után bemutatta őket. Caroline, a szőke hajú lány eléggé gyanús volt nekem, úgy nézett ki, mint aki nem találja a helyét, és csak azért foglalkozik velük, mert máshol nem tűrik meg a jelenlétét. A sötét hajú lány, Bonnie kedvesnek tűnt, ellentéte Caroline-nak, míg a szőke hajú lány egyfolytában fecsegett, addig Bonnie visszahúzódóan nevetett egy-egy elsütött poénon. A fiúk közül nem is emelnék ki senki különlegeset, egytől egyig nagyszájú poéngyárosok. Becsengetés előtt pár perccel toppant be egy nem várt ismerős, a pultos srác a Mystic Grillből. Lekezelt a fiúkkal, majd miután észrevett, csak nevetett egyet, amit én fintorogva figyeltem. Utána nem sokkal újabb ismerős bukkant fel, méghozzá Stefan személyében. Elejtett egy laza köszönést, majd Elenához sétált, és megpuszilta a homlokát, bizonyítva azt, hogy ők bizony egy párt alkotnak. Úgy gondoltam, hogy a mai napra elég a meglepetésekből, és bementem a terembe. Lassan a többiek is követtek, mivel megszólalt az órát jelző csengő.

Az óra kezdetekor a tanár bemutatkozott, igazából nem jegyeztem meg a nevét, de nem is lényeges. Megtudtam azt is, hogy év végén a második félév anyagából vizsgát kell tennem, aminek hallatára a vérnyomásom a nullát súrolta, mivel addig már csak két hónap van hátra. A nap további részén semmi érdekes nem történt, még több embert ismertem meg, viszont már a felére nem emlékszem. Órákon Stefan és Elena úgy vizsgálgatták egymást, mint akik most először szerelmesek igazán. Miután vége lett az utolsó óránknak is, elégedetten léptem ki az iskolából. A kapuban legnagyobb meglepetésemre Damon állt, magabiztos pózban dőlt neki a kerítésnek. Úgy gondoltam, hogy biztos a testvérét várja, így nem figyelve rá elindultam haza. Elena még az iskolában volt, állítólag Caroline valami fontosat akart neki mondani, így bocsánatkérések sorozatával szólt, hogy ma egyedül kell hazamennem. Ezzel a tervem, miszerint hazafele óvatosan kikérdezem, megsemmisült. Alig tettem pár lépést az iskolától, belebotlottam Damonba.
- Oda sem jössz hozzám? Dorothy, nagyot csalódtam benned – mondta gúnnyal a hangjában, de próbáltam nem foglalkozni vele.
- Azt hittem, hogy másra vársz, nem akartam zavarni.
- Igazad van, Elenához jöttem, de a te társaságod sokkal jobban tetszik.
- Aha. Akkor én most megyek, sok a tanulnivalóm – mondtam, persze nem akartam tanulással tölteni a délutánomat, de ki kellett találnom valami kifogást.
- Nem úgy nézel ki, mint aki egész nap a könyveket bújja. Inkább menjünk, sétáljunk egyet.
- Majd máskor, tényleg tanulnom kell – próbáltam meggyőző lenni, de úgy sejtettem, hogy nem sikerült. Kiakartam kerülni, hogy hazamehessek, de megfogta a csuklómat, és szembefordított magával. A szemembe nézett, és komoly arccal beszélni kezdett. Valami furcsa dolgot csinált, mintha meg akart volna igézni, vagy ilyesmi.
- Most szépen eljössz velem sétálni, és senkinek nem fogod elmondani, hogy velem voltál – nézett a szemembe. Nem tudom, hogy ezzel mit akart elérni, de próbáltam én is komolynak tűnni.
- Rendben, Mr. Salvatore – mondtam, de nem bírtam ki nevetés nélkül. Damon csak merev arccal figyelte a reakciómat, majd arcát elöntötte a düh.
- Csak nem verbéna? Istenem… - mondta mérgesen, de próbáltam lenyugtatni.
- Most mi a bajod? Különben is, mi az a verbéna? – néztem rá kérdőn.
- Ne tedd a hülyét. Mutasd a karkötődet! – bökött a kezem felé. Fogalmam nem volt arról, hogy mi köze van ennek az egésznek a nagymamámtól kapott karkötőhöz.
- Mi van? – még mindig próbáltam válaszhoz jutni, de ő nem méltatott rá, inkább megfogta a csuklómat, majd felemelte, és megvizsgálgatta a szemével. Értetlenül nézett rám, mintha tőlem várt volna választ. Közben megjelent Elena is, aggódó arccal figyelt minket.
- Damon, hagyd őt békén! – kiáltott rá, így Damon elengedte a csuklómat, és Elena felé fordult.
- Nyugodj meg, semmi okod nincs az aggodalomra, jól mondom, Dorothy? – hangneme megváltozott, már nyoma sem volt a mérges Damonnak.
- Persze, nincs semmi baj – mondtam higgadtan, majd elindultam haza. Elena Damonnal maradt, így szerencsére nem tudott utánam jönni. Nem tudom, hogy hogyan, de ki kell derítenem, hogy Damon mit akar tőlem, viszont a legfontosabb kérdésemre még magam sem tudom a választ: Miért vonz annyira Damon személyisége, miközben egyre furcsábban viselkedik velem?

---

Gyorsan szedtem a lábaimat az ismerős úton, viszont az emberek mind ismeretlenek voltak számomra. Gyors tempómnak köszönhetően hamar hazaértem. Josh még mindig nem volt otthon, viszont egy levelet találtam a pulton, melyben leírta, hogy valószínűleg késő este jön haza, így ne is várjak rá. Sóhajtottam egyet, majd ettem néhány falatot. Miután végeztem, felmentem a szobámba, átvettem egy kényelmesebb ruhát, és leültem az íróasztalomhoz. Bekapcsoltam a laptopomat, majd nézelődtem egy kicsit a neten. A Mystic Fallsi adattárban próbáltam többet megtudni a Salvatore családról, de csak annyit találtam, hogy Stefanék ősei az alapítók között voltak. Unottan kikapcsoltam a gépet, majd nekiálltam a tanulásnak. Semmi kedvem nem volt hozzá, de muszáj volt. Annyi előnye volt az egésznek, hogy elvonta a figyelmemet Damonról. Kezembe vettem a tankönyvet, és rávetettem magamat az ágyra. Egy ideig sikeresen koncentráltam az anyagra, de egyre jobban kezdtem álmosodni, így szépen el is aludtam. Nem aludhattam iszonyúan sokat, még is jól esett ez a pár perc pihenő. Úgy gondoltam, hogy felfrissítem magamat, így elmentem lezuhanyozni. Már éppen a törölközőt kerestem, mikor meghallottam, hogy valaki csenget. Gyorsan magam köré tekertem a puha anyagot, és lesiettem a földszintre. A csengő még egyszer megszólalt, nem tudtam, ki lehetett az, akinek ennyire fontos mondanivalója lehetett. Az ajtó mögött Elena állt.

- Szia – köszöntem neki meglepetten, nem számítottam a látogatására.
- Szia. Látom rosszkor jöttem, de beszélni szeretnék veled.
- Ha adsz öt percet, akkor beszélhetünk.
- Rendben – mondta mosolyogva.
- Gyere, ülj le – beinvitáltam a házba, majd gyorsan felmentem a szobámba és felöltöztem. Zsebembe mélyesztettem a telefonomat, majd gyorsan megfésültem a hajamat. Miután végeztem, gyors léptekkel siettem le a lépcsőn. Elena a nappaliban lévő fényképeket nézegette. Tekintete megakadt egy régi képen. Peter és én voltunk rajta. Peter egy régi barátom volt. A régi iskolámban osztálytársak voltunk. Hosszú ideig szoros kapcsolatban álltunk egymással, de amilyen szoros volt, olyan gyorsan szakadtunk el egymástól. Ezt a képet a költözésem után raktam ki. Utáltam Petert, de nehéz volt tőle megválnom.
- Kész vagyok – mondtam, miközben mellé álltam. Tekintetét a képről rám szegezte, majd kedves hangon megszólalt.
- Tetszik a ház, igazán otthonos.
- Igen, nekem is tetszik, szeretek itt lakni. Nincs kedved sétálni? – kérdeztem, mire ő bólintott egyet, így miután bezárkóztam, elindultunk.
- Szóval, nem izgulsz a vizsgák miatt? – kérdezte.
- Nem vagyok elragadtatva tőle, de valahogy majd megoldom. Egyébként nem hinném, hogy erről szeretnél beszélni, úgyhogy térjünk a lényegre.
- Meséld el, hogy mi történt délután, mielőtt odamentem volna hozzátok. – Jól tudtam, hogy az iskola utáni esetre gondolt.
- Nem történt semmi. Miért, ő mit mondott?
- A te verziódat szeretném hallani – mondta komolyan.
- Megnézte a karkötőmet. Ennyi.
- Rendben. Dorothy, én nagyon kedvellek, szóval amit most mondok, azt ne vedd rossz néven. – Ijedten néztem rá, nem tudtam, hogy mit akar mondani, de ennél a mondatnál megakadt, és nem folytatta tovább. Nem lehettünk messze a házunktól, éppen egy aranyos kis ház előtt álltunk meg.
- Szóval, mit akarsz mondani? – néztem rá bátorítóan, mire ő nagy levegőt véve beszélni kezdett.
- Maradj távol Damontól! Dorothy, ő egy nagyon rossz ember, nem tudod, hogy mire képes. Sok embernek ártott már, sosem tudhatod, hogy veled mi a terve. Úgy manipulálja az embereket, ahogy csak akarja. Fogadd meg a tanácsom, kérlek. Kerüld őt, ahogy csak lehet! – Elena hangja egyre mérgesebb lett, s a szavakat idegesen vágta hozzám.
- Nyugodj le. Amúgy meg ma is csak véletlenül találkoztunk.
- Én azt nem nevezném véletlennek. Figyelj, amíg azt látja rajtad, hogy érdeklődsz iránta, addig nem fog békén hagyni. Ha azt akarod, hogy Josh és te nyugodtan tudjatok itt élni, akkor ne foglalkozz vele.
- Mi köze van ennek Josh-hoz? – kérdeztem meglepetten.
- Nem csak az én életemet sikerült majdnem tönkretennie, hanem másét is. Ott van például Caroline. Őt sem hagyta békén. Senki nem tudja megakadályozni abban, hogy bármikor rátok szálljon.
- Elena, szerintem túlkomplikálod a dolgokat. Egyébként meg Caroline-t egy tyúk is át tudná ejteni, szóval nem kell hozzá nagy tehetség – mondtam nevetve.
- Jól van, látom nehéz eset vagy. Azt hittem, hogy vagy annyira érett, hogy elfogadd mások tanácsát. Azért remélem, hogy egy nap majd igazat adsz nekem… csak lehet, hogy már túl késő lesz – mondta lesújtóan, majd otthagyott egyedül. Úgy éreztem magam, mint egy hat éves makacs kislány. Túl sok a titok körülöttem. Vagyis pontosabban Damon körül. Miért pont nekem kellett vele találkozni a Mystic Grillben? Sok a kérdés, de kevés a válasz. Későre járt már, sötétedett, az utcát csak a lámpák fénye világította be. Úgy döntöttem, hogy elnézést kérek Elenától, amiért nem vettem komolyan. Megkedveltem őt, és nem vetne rám túl jó fényt, ha rögtön az első pár napban haragosokat szereznék. Bekopogtam az aranyos kis ház ajtaján, majd röpke pillanat alatt Jenna nyitott ajtót.
- Dorothy, micsoda meglepetés. Miben segíthetek? – kérdezte kedvesen. Jenna pont olyan típusú nő, akit rögtön megszeret az ember. Jól nézett ki, nagyon aranyos, ideális társ lenne Josh számára. Természetesen most nem ezért jöttem, így gyorsan észbe kaptam, és elmondtam, hogy miért is mentem hozzájuk.
- Jó estét, Elenát keresem. Megtenné, hogy szól neki?
- Persze, de tegezz nyugodtan, nem vagyok én olyan öreg – mondta nevetve, majd hangosan felkiabált Elenának, aki nemsokára az ajtóhoz ért. Jenna magunkra hagyott, így ketten maradtunk. Nem sokszor fordult elő, hogy én kérek valakitől bocsánatot, így a büszkeségemet félretéve most mégis meg kellett tennem.
- Nagyon sajnálom, hogy nem vettelek komolyan. Megpróbálom Damont kerülni, ahogy csak tudom, de kérlek ne haragudj rám – kérlelő pillantásokat küldtem felé, mire arca megenyhült.
- Természetesen nem haragszom, én csak a te érdekedben szóltam.
- Akkor jó – mondtam megkönnyebbülve. Már éppen el akartam búcsúzni, mikor égető érzés vette birtokba a nyakamat. Konkrétan nem az egész nyakam fájt, csak egy kis környéken. Egyre rosszabb volt, bele kellett kapaszkodnom az ajtóba, mert közben a szédülés is magáévá tett. Elena ijedten nézett rám, majd megfogta a karomat, és behúzott a házba.
- Jól vagy? – kérdezte ijedten, mire én csak megráztam a fejemet. Reflexszerűen a nyakamra tettem a kezemet, de a fájdalom nem múlt el. A hideg is kirázott, szédültem, iszonyatosan égett a bőröm. Leültetett a kanapéra, majd felhívott valakit, és idegesen szólt a telefonba, melybe csak annyit mondott, hogy „Gyere át gyorsan”. Elena csak tétlenül nézett rám, folyamatosan kérdezte, hogy mi a bajom, mire én nem tudtam válaszolni. Pár percig még éreztem ezt a kegyetlen érzést, majd hirtelen elmúlt. Nemsokára Stefan rontott be a házba, lövésem nem volt arról, hogy Elena miért pont őt hívta ide.
- Mi a baj? – kérdezte Stefan. Meglepődöttnek látszott, nem számított rá, hogy pont miattam kellett ennyire sietnie.
- Semmi, minden rendben – feleltem, majd az ajtó felé indultam. Stefan megfogta a csuklómat, majd szembefordított magával – Mi az?
- Mi történt? Damon csinált veled valamit? – vette át a szót Elena.
- Szálljatok már le Damonról. Nem csinált velem semmit. Egyébként meg nem ez volt az első alkalom, de túléltem, nincs semmi bajom – mondtam. Tényleg történt már ilyesmi velem pár hónappal ezelőtt , de akkor nem volt ennyire intenzív. Hazasiettem, majd becsaptam a szobaajtómat, és bevágódtam az ágyba.

Damon szemszöge

Kényelmesen feküdtem a kanapén ezen a kellemes áprilisi napon. Kezemben a kedvenc italom, a lejátszóból halk zene szól, kell ennél több? Kezdett esteledni, ami azt jelentette, hogy itt az én időm a táplálkozásra. A tavasz a kedvenc évszakom, természetesen a nyár után, hiszen ilyenkor a fiatal lánykák késő estig a parkban beszélgetnek, így szinte tálcán van felkínálva a lehetőség, hogy hegyes fogaimat a kiszemelt lány bőrébe mélyesszem. A mai kiszemeltem Dorothy volt, mindaddig, míg ki nem derült, hogy valami oknál fogva nem vált be a megigézős stratégiám. Ha akkor sikerült volna a befolyásom alá állítani, már rég nem lennék éhes. Mégis most itt vagyok, és más után kell néznem. A holnapi feladatom pedig az, hogy kiderítsem, miért nem sikerült a mai próbálkozásom. Talán jobb is, hogy nem sikerült a véréhez hozzájutnom, mert ha ez megtörtént volna, akkor az egész ugyanolyan lenne, mint amit Caroline-nal csináltam. Táplálkoztam belőle, majd elfeledtettem vele az egészet. Dorothy viszont más. Próbál ellenállni nekem, de úgysem bírja majd sokáig. Stefan lépett be a hatalmas nappaliba, majd szokás szerint most is gyilkos tekintettel nézett rám. Gonosz mosolyra húztam a számat.

- Már megint mit csináltam? – kérdeztem gyanúsan, mire közelebb lépett.
- Tudod azt jól. Szállj le Dorothyról! – mondta lassan tagolva a mondatot.
- Ha jól tudom, nem vagy az apám, hogy parancsolgass nekem, sőt idősebb vagyok nálad, és ha ez nem lenne elég, sokkal erősebb. Szóval, jegyezd meg, hogy a szabályokat én diktálom, te pedig betartod őket, ha nem szeretnéd, hogy Elenának valami baja essen. Világos? – néztem rá fenyegetően, de nem figyelve rám tovább faggatózott.
- Mit akarsz vele csinálni? Kihasználni, vagy simán hidegvérrel megölni?
- Még magam sem tudom, hogy mit csináljak vele. Először játszok vele egy kicsit. Egyébként nagyon fura lány, még a megigézős cuccnak is ellenállt, ami eléggé meglepő.
- Ezt hogy érted?
- Úgy ahogy mondom. Pedig biztos, hogy nem volt rajta verbéna, a karkötőjét is megnéztem, de semmi. Mindegy, ezt nem veled fogom megtárgyalni – feleltem közömbös hangon.
- Hagyd őt békén, és ha lehet, akkor mást is. Nem kéne felhívni magunkra a figyelmet.
- Ne aggódj, hagyok egy kis vért neked is, csak azért, hátha meggondolod magadat. Ne csináld már, örökké nyulakat akarsz szürcsölgetni? – kérdeztem, de válaszra nem méltatott, így otthagytam egyedül a nappaliban.

A parkban szokatlanul csend volt, talán ketten tartózkodtak ott. A kiszemeltem egy körülbelül tizennyolc éves lány volt, hosszú szőke hajjal. A fülében fülhallgató, kezében pedig egy könyv volt. A padon ült, sugárzott róla a nyugalom. Mivel a közelében nem volt senki, így könnyű dolgom volt. Óvatosan mögé léptem, majd fogaimat a bőrébe mélyesztettem. Sikításra nem volt ideje, mivel kezeimet a szájára raktam. Kapálózni próbált, de nem sikerült neki. Számat elöntötte a sós vér, ezzel testemnek energiát adva. Még többet akartam, de mivel nem akartam megölni, így muszáj volt elengednem. Ijedten nézett rám, menekülni akart, de hiába. Magam felé fordítottam, majd nekiálltam, hogy sikeresen eltávolítsam a támadásom emlékét a lány fejéből.
- Nézz rám! Egy állat támadt rád, és nem tudtál menekülni előle. Nem emlékszel rám, mi nem is találkoztunk – mondtam mélyen a szemébe nézve.
- Mi nem találkoztunk – ismételte utánam.
- Most pedig menj haza! – mondtam, majd elengedtem az arcát. Megfogta a könyvét, és elindult a parkból. Jóllakottan hazaindultam. A házban Stefan újból dühösen nézett rám.
- Mit csináltál Dorothyval?
- Én ugyan semmit, miért? – néztem rá kérdőn.
- Elena hívott, hogy menjek át hozzá. Dorothy rosszul lett. Elena azt mondta, hogy végig a nyakát fogdosta. Ugye nem haraptad meg?
- Ugyan, ennyire ostobának nézel? Hiába harapnám meg, nem tudnám vele elfeledtetni. Különben is, ő csak egy egyszerű lány, én stoppoltam le előbb, neked ott van Elena, szóval ne foglalkozz vele – mondtam, majd kezeit a nyakamra helyezve próbált nekilökni a falnak, de nem sikerült neki. Megragadtam én is a nyakát, majd teljes erőmből nekicsaptam a falnak. – Ne bosszants fel Stefan, különben nem csak Dorothyval, hanem Elenával is el fogok játszadozni. Pontosan úgy, mint ahogy Katherine csinálta velünk. Ugye emlékszel? – mondtam dühösen, majd felmentem az emeletre.

Oldal: LIZZA: Varázslatos szerelem. (:
Vαмρīrє Đīαrīєی ₣αпƒīстī๏п - © 2008 - 2024 - fanfiction-tvd.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat